Az ezredforduló ikonikus sorozata sokunkban felszabadította a gátlásokat. A most öregedő nők életében persze volt már egy felszabadító-vad korszak, egészen fiatalon, a hetvenes évek elején, a hozzánk megkésve érkező hippi-mozgalommal, még az AIDS előtt. Aztán jöttek a gyerekek, a családi konszolidáció, majd sokunknál a válás, a gyerekeit egyedül nevelő nő küzdelme.
Fiatalkorunk baráti köre szétesett: voltak a házasok, akik jó-rosszul, de átvészelték a válságokat és együtt maradtak, és voltak az egyedülállók - mennyivel jobban hangzik, hogy szinglik -, akik a rövidebb-hosszabb kapcsolatok mellett is, alapjában csak magukra számíthattak. A társadalmi megítélés szerint az előbbiek a szerencsések, utóbbiak a "szegények", de erről, nekem egészen más a véleményem. Munkámnál fogva mélyen beleláttam a "szerencsések" életének hétköznapjaiba, ezért sokszor mentem haza úgy, hogy örültem a magam szabadságának.
Barátaim persze mindig voltak, a második válásom után szinte sportot űztem abból, hogy ki-mindenkit tudok becserkészni. A gyerekeim mellett nekem nem sikerült tartós kapcsolatot kialakítani - senkit nem hibáztatok emiatt, így alakult. 
A "társtalanság" nem okozott önbizalomhiányt, öntudatosan-erősen kezdtem új életet akkor, amikor a gyerekeim felnőttek. A felszabadultság jót tett, vonzottam a nálamnál jóval fiatalabb pasikat. Azonban egyikben sem találtam meg azt az egyetlent, aki kellemes társaság az asztal mellett, jó partner a hétköznapokban, lelki társ és kiváló szerető. Éppen ezért ezek a funkciók teljesen szétváltak nálam.
Bár van néhány barátnőim is, akikkel jó csacsogni, időnként mélyebb beszélgetések is beleférnek, segitjük is egymást ott, ahol lehet, de a lelki társaim rendszeresen férfiak - meleg férfiak.
Egy pszichológus biztos kiderítené, hogy fiatal korom szerelmi csalódásai lelkileg annyira megviseltek, hogy csak olyan férfiakkal tudok igazán nyiltan viselkedni, akik részéről eleve kizárt, hogy visszaélnének ezzel...
Pillanatnyilag el nem tudom képzelni, hogy valaki rendszeresen az ágyamban aludjon, reggel együtt kezdjük a napot és életem minden mozzanatának részese legyen.
Gyanítom, hogy a társkeresési kísérletek is csupán egészséges vadászösztönöm megnyilvánulásai, és mint a sikeres férfiak késztetése, hogy irígylésre méltó partnerük legyen, nekem sem jelentene többet, mint trófeaként felmutatni - látjátok: ennyire jó vagyok, ilyen szép és fiatal pasi van mellettem.
Csakhogy, amikor legutóbb, volt egy ilyen jelölt, kellő időben rájöttem, hogy ez önámítás és a szabadságomat ezért nem érdemes feladni.
A semmire nem kötelező szex viszont fontos eleme a vitalitás megörzésének, erről lemondani nem tudnék és nem is akarok.
Erre elképesztő mennyiségű fiatal férfi van szerte a városban, akik ugyanúgy nem várnak semmi mást, csak a pillanatnyi kielégülést. Ha nagyon jó, akkor még találkozunk néhányszor, de nem mászunk bele a másik életébe, gondjaiba és örömeibe.
A fiatalság persze relatív, de az biztos, hogy a saját korosztályomban elvétve sem találtam az elmúlt húsz évben olyat, akivel akár egyszer is kedvem lett volna lefeküdni.
