Az utóbbi években anyám fizikai leépülését látva kerestem a rendszeres mozgás koromnak megfelelő módjait.

A sport sosem állt távol tőlem, de az intenzív munkával töltött években, rendszeresnek és módszeresnek nem volt nevezhető. Jártam konditerembe, amit nem nagyon szerettem. A tornatermekkel szemben érzett ellenszenvemnek mély pszichológiai okai vannak - most nem térnék ki rájuk - ha nagyon akarnám, bizonyára legyőzhetném, de inkább más testmozgást kerestem.

Jobb volt az úszás, de a magyar éghajlaton az én rengeteg hajammal a minden napi hajmosás elég nagy macera, és mindennel együtt az úszás legalább két óra a napi programban, amit egyelőre nem engedhetek meg magamnak.

Az mindenesetre kiderült, hogy a természetben, illetve természetes közegben érzem magam a legjobban sportolás közben. Mire erre rájöttem, szerencsésen egy olyan országban tölthettem egy évet, ahol a szabadban voltak a tornaeszközök, amelyekkel hasizmot, karizmot is lehet erősíteni. Ezek a "felnőtt játszóterek" már Magyarországon is megjelentek, bár közel sem olyan ismertek és elterjedtek, mint lehetnének.

Abban az évben, amikor minden napomat azzal kezdtem, hogy kimentem a tengerpartra a magam kis játszóteréhez, és napról napra emeltem a gyakorlatok számát - erősnek, egészségesnek és szépnek érezhettem magam. Az állóképességem, a munkabírásom megnőtt, az életkedvem pedig egyszerűen az egekben volt. Körülöttem idősebbek és fiatalabbak, elszántabbak és lazábbak, profik és amatőrök "kínozták magukat" reggelente. Minden napom csodásan kezdődőtt, még akkor is, amikor szemerkélt az eső.

Budapestre visszatérve igyekeztem lobbizni a lakóhelyemen, hogy a közeli, katasztrófálisan elhanyagolt parkot közös erővel újítsuk meg és a gyerekeké mellé telepítsünk felnőtt játszóteret. Ennek már pár éve, de a park olyan mint volt - ebben az országban nehezen történnek pozitív változások...

Mivel sokat dolgozom és munkám során sokféle helyszínre kell eljutnom, a legcélszerűbb mozgásnak a gyaloglás tűnt. A tömegközlekedést a zsúfoltság miatt amúgy sem nagyon szeretem, így egy kis odafigyeléssel időben odaérhetek mindenhová gyalog. A kora reggeli gyaloglás különösen élvezetes. Jobban meg kell tervezni a napom, hogy beleférjen minden, de a város különböző pontjai közötti ütemes járás arra is jó, hogy közben gondolkodjak, megtervezzem a napom hátralévő részét, vagy bármi mást. Van akinek a WC-n születnek a legjobb gondolatai - nekem gyaloglás közben.

A demencia egyik jele a lassú járás - tehát szedd a lépted, ha tovább akarsz élni, ha továbbra is meg akarod őrizni a tested rugalmasságát!

A gyalogláson kívül, az otthoni tornagyakorlatok persze hasznosak és nem is igényelnek nagy helyet vagy bonyolult gépeket. A lényeg itt is, mint a tanulásban - a rendszeresség! 

Van még egy "titkos fegyver" az alakformálásra, a teherbíróképesség fokozására: a lépcsőzés.

"a Genfi Egyetem vizsgálata, amelyben mindössze 20-30 fok lépcsőmászás hosszútávú hatásait vizsgálták olyan alanyoknál, akik előtte alig sportoltak. 3 hónap után fantasztikus eredményeket mértek: a résztvevők testsúlya és derékkörfogata 3-4%-kal csökkent. Megnőtt a tüdőkapacitásuk, javult a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük, és összességében 15%-kal csökkent az idő előtti halál eshetősége. És mindez csupán napi pár lépcső megmászásától!"

Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy mióta a harmadik emeletre költöztem, és lemondtam a kényelmes liftről a házunkban, ráadásul az egyik munkám is egy harmadik emeleti lakás, ahol rémes lift van - be sem teszem a lábam, és az angolórámra is egy belvárosi ház harmadik emeletére lépcsőzök rendszeresen, naponta minimum 135 lépcsőt megyek fel és le - érzem a hatást a nadrágaimban: a nyár végére símán feljött rám a két évvel ezelőtti kedvencem. Eleinte persze lihegtem, elfáradtam mire felértem, de pár hét alatt ez már semmiség, észrevétlen napi edzés. 

Egy olyan kultúrában, amelyben nem az olimpiai versenyszámokban elért siker a mérvadó, hanem a népesség egészének a mindennapi sporthoz való viszonya, ott nem lesz csoda, ha egy 86 éves nő a fizikai erőnlétéről tesz tanubizonyságot.

Madonna: „Az emberek elfogadják, hogy bizonyos módon kell viselkedniük, vagy öltözködniük, csak azért, mert elértek egy x kort. Én viszont sosem követtem a szabályokat, és hatvan felé sem fogok elkezdeni alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz.” 

Mint egykori balettos, sokra tartom amit Madonna művelt a szinpadon, egészen a legutóbbi időkig. Tudom, hogy mennyi munka van abban, és ha nem is leszünk olyan izmosak-rugalmasak és tehetségesek öregkorunkra mint ő, a saját egészségünk érdekében tekinthetjük őt is egyfajta mintának.