Mielőtt folytatnám a hosszú élet feltételeinek elemzését, nézzük meg, hogy egy idösödő nő mit kezd akkor, ha nincs férje, mert már elvált tőle, vagy mert az életét úgy alakította, hogy eleve nem ment bele a házassággal, tartós együttéléssel járó kötelezettségekbe. 

A sikeres nők libidója - tapasztalatom szerint - semmivel nem kisebb a férfiakénál, csak erről még ma sem illik beszélni. Szexpartnert pedig nem nehéz találni - sosem volt nehéz, csak elég nyitottnak kell lennie az ember lányának, de mostanában, az internetes "társkeresők" világában, gyerekjáték. 

Objektíven: egy nő számára egyedül élni sokkal könnyebb és kényelmesebb, mint valakivel egy háztartásban. Csakhogy ezeknek az egyedül álló nőknek a társadalmi megítélése: "szegény-magányos", ami sokakban rombolja az önértékelést és minden igyekezetükkel párt akarnak találni.

Nálam a dolog úgy kezdődött, hogy utazási programokat néztem, ahol minden ajánlat 2 főre szólt. Aztán, amikor elutaztam valahová és kényelmes ágyban akartam aludni egy normális szobában, akkor kifizettették velem a kétszemélyes szoba árát.

Fokozódott a helyzet azzal, hogy baráti összejövetelekre, esti programokra elvárják az ember lányától, hogy ne egyedül menjen. Azzal nekem semmi bajom, hogy egyedül menjek moziba vagy vacsorázni, de társaságba mégsem vihetem a nálamnál jóval fiatalabb, alkalmi szexpartneremet... 

Na jó, mondtam magamban, ismerek én olyanokat, akik társkeresőn találtak feleséget, és ha férjhez menni nem is akarok, még véletlenül sem, talán el tudok viselni valakit egy laza kapcsolatban, viszonylag tartósan - volt már rá példa, ha nem is a közelmúltban...

Tisztességesen kitöltöttem az adatokat, beírtam a születési dátumomat, fényképet töltöttem fel és napokon át kaptam az ajánlatokat, amiket a gép logaritmusa kiköpött. És itt kezdődtek a bajok: csupa ellustult, pocakos, nyugdíjas férfi, akik imádnak olvasni és kertészkedni, de vélhetőleg rühellik a háztartási munkákat, és ezért keresik a "másik felüket"... Módosítottam a keresési feltételeket, a legutolsó, hosszabb kapcsolatom kondícióit alapul véve a koromnál 15 évvel fiatalabbakra. Csakhogy a "rendszer" úgy döntött, hogy bármit akarok is én, a gép jobban tudja, hogy mi kell nekem, és továbbra is köpködte ki a rezignált nyuggereket.

Kerestem egy másik társközvetítitőt, aztán egy harmadikat is, a mulatság kedvéért, bár mindegyiket meguntam pár nap után, mivel a telefonom állandóan csilingelt a beérkező üzenetektől. Itt már megfogadtam a barátaim tanácsát - letagadtam tíz évet a koromból, és láss csodát - az algoritmus megbarátkozott a gondolattal, hogy egy nő lehet idősebb a férfinál. A felhozotal még így is elég gyenge volt, nem csak a fotókból ítélve, hanem a bemutatkozó szövegek alapján is. A "csevegések" szinvonala pedig időnként hajmeresztővé vált. Kezdődött valami kényszeres szépelgéssel, majd amikor nem talált kellő visszhangot, egészen alpárivá volt képes süllyedni. Kivételt képeztek a külföldiek, különösen az angolszász országokból írók, akik láthatóan sokkal komolyabban vették a dolgot, rendesen bemutatkoztak, nem tolakodó, de kedves leveleket írtak. Csakhogy én nem akartam semmilyen távkapcsolatot, nekem kulturális programokra kísérő és utazó-partner kell, akivel persze a szex sem marad ki az életünkből, de aztán mindenki megy haza a saját ágyába aludni... na jó, a szállodákban, külföldön kénytelenek leszünk egy ágyban aludni, de azok az üdítő kivételek, nem a rutin.

Az igazság az, hogy volt akivel hosszabban leveleztem, és volt akivel egy pohár bor erejéig találkoztam is. Elvileg jók is lehettek volna ezek kapcsolatok, az egymáshoz illőség matematikája szerint, valami mégis hiányzott belőlük: az a szikra, amit másfajta ismerettségek során az első pillanatoktól éreztem a kiszemelt férfiak és köztem. Mivel alapvetően kedvesek és udvariasak voltak velem ezek a pasik, jobbnak láttam mielőbb megszakítani velük a  kapcsolatot. 

Egy pszicológus ismerősöm jó régen azt mondta, hogy ha valaki társat akar találni magának, akkor "dobja be magát a körforgásba": menjen minél többet társaságba, olyan helyekre, ahol a már megszokott baráti körén kívüli emberek is megfordulnak. Tévedés azt hinni, hogy bulikban lehet jól ismerkedni. Én a munkámon keresztül ismertem meg szinte minden barátomat, de ha valakinek nem olyan változatos a megélhetése, akkor keressen valamilyen tevékenységgel összefőggő társaságokat - járjon workshopokra, tanfolyamokra, nyelviskolákba, irodalmi estekre, politikai vitákra, egyesületi gyűlésekre, ahol az egyénisége tud kibontakozni, hiszen abba szoktunk beleszeretni nem a göndör hajfürtökbe...